A film úgy kezdődik, hogy a két szülő: Jerry és Theresa elindul vakációzni a gyerekek nélkül. A gyerekek lelkére köti, hogy nem hagyhatják el a házat. Csodák-csodájára Alex mégis megpróbálja - természetesen varázslattal. Ez pedig mint mindig, balul sül el. De szerencsére a házban van Justin aki visszahozza, de ez sajnálatos módon tönkretszik éttermüket. Természetesen ekkor jönnek haza a szülők akik azt adják büntetésként, hogy a gyerekeknek is velük kell nyaralni a Karib-tengernél.
Tehát elindul a család nyaralni, egy kikötéssel: semmi varázslat, mindenki hagyja otthon a varázspálcáját (igaz, enélkül is tökéletesen tudnak varázsolni). Mikor megérkeznek Alex utálatosan viselkedik, de legalább életszerűen. Mikor elmennek történelmi romokat nézni akkor is csak panaszkodik. Ráadásul Max bolondot csinál (varázslattal) egy varázslóból. Ekkor a férfi rájön, hogy ők is varázslók, és a segítségüket kéri testvére papagájból emberré változtatásában. Azt mondja, van az erdő mélyén egy kő ami bármilyen varázslatot vissza tud fordítani. Persze a szülők hallják ezt a beszélgetést, és nem engedik, hogy a gyerekeik bármit is keressenek.
A szülőket a gyerekek (vagy épp fordítva?) nagyon kihozzák a sodrukból, aminek eredménye az, hogy a szülők nem ismerik egymást, sőt gyerekeiket sem. Apuka flörtöl másik nőkkel, anyuka is bepasizott, és boldogak, nem is gondolják, hogy van családjuk. A gyerekek viszont annál boldogtalanabbak, és annál inkább vissza akarják csinálni. A két idősebb gyerek elindul az ex-varázslóval (és annak végtelenül ellenszenves papagájával) az erdőbe, ahol nagyon sok megpróbáltatás során eljutnak a kőig.
Sok nehézség árán végül sikerül megszerezniük, amit az előbb már említett papagáj elcsen tőlük. A gyerekek teljesen kétségbe eseten futnak a madár után, de egyszer csak szembejönnek szüleik akiknek elmondják, hogy mi történt. Theresa lehetetlennek tartja, hogy gyerekeire ne emlékezzen, ezért vissza is indul a szállodába.
A gyerekek az apjukkal maradnak, aki szerint csak úgy lehetne megoldani a helyzetet ha az egyik gyerek teljes erővel rendelkezne. Ezért a két idősebb gyerek úgy dönt, hogy megmérkőznek az erőért. Váratlan színhely váltás és egy Quiditch pálya szerűségen találjuk magunkat. Itt küzd meg egymással a két testvér. Alex nyer. De mire visszacsinálhatná tettét, elkezd halványulni (mert a szülei nem jöttek össze egymással). Erre megérkezik az anyuka a kővel, és Alex azt kívánja legyen minden úgy ahogy az régen volt.
Ez megvalósul, és újból azt a konfliktust látjuk amely következményeképpen történt az egész. A szülők persze nem emlékszenek a történtekre, viszont a gyerekek nagyon megörülnek szüleiknek és sok öleléssel zárul a film.